10. rész

Bocsi, hogy ilyen szomorú lett, de sajnos én se vagyok túl jól egy ideje, ígérem a kövi boldogabb lesz. :)

Ott álltam az ajtóban...egyedül...összehullva...Ő elment...én pedig sírni kezdtem...összedőltem...2 hónap...hogy fogom kibírni? Azt mondta mndennap hívni fog, de...az akkor sem ugyanaz, nem lesz itt velem, nem érezhetem...Zokogni kezdtem, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek mikor elveszik a cukorkáját...nekem most az életem cukorkájától kellett elbúcsúznom. Úgy éreztem, mintha egy mély és sűrű tóba lettem volna, ahol nincs levegő, nincs zaj, nincs élet...

Valakivel most muszály beszénem. De kivel? Lauren ma a szüleivel van, így maradt John...Nem, hozzá nem megyek, megígértem Justinnak, hogy nem megyek hozzá! Végülis Justinnak azt ígértem meg, hogy nem úgy megyek Johnhoz, hogy visszamegyek hozzá, de ha a barátomként megyek hozzá akkor nem szegem meg az ígéretem. Igen ez az, csak úgy megyek hozzá, mint akinek szüksége van egy barátra, és ez igaz is, hiszen összetörtem. Gyorsen rendbe szedtem magam, majd elindultam hozzájuk.

*Fél óra múlva* 

Alig kapok levegőt, valami folytogat. De mi? És mit fogok mondani neki, mért jöttem? Hogy reagálni? Akar egyáltalán még a barátom lenni? Félek és a sok kérdés a fejemben nem könnyíti meg a helyzetem. Becsöngessek? Vagy inkább menjek haza és sírjam ki magam amíg a családom hazaér?

Talán 10 percig mééláztam az ajtó előtt így elgondolkodva, mikor John anyja észrevvette, hogy ott állok.

- Szia Amanda, mi a baj? Te sírtál? Na gyere be, ne állj ott kint. Gyere ülj le és mond el mi történt. - Szótlanul sétáltam be a házba, de azt sem tudtam hol vagyok.

- John itthon van? - kérdeztem, minden egyéb más kérdést elengedve a fülem mellett.

- Igen, a szobájában van, alszik még. Kérsz valamit édes?

- Nem, köszönöm. - mosolyogtam rá halványan, majd elindultam fel a lépcsőn John szobája felé. Benyitottam a szobájában, körbenéztem, hogy tényleg alszik-e még, majd csendben bementem. Édesen aludta még az igazak álmát. Nem volt szívem felébreszteni, ezért megpróbáltam befeküdni mellé, hogy hozzábújjak, mint egy kiscica. Sajnos ez nem jött össze, mert felébredt mikor hozzá dörgölőztem.

- MI A?! - riadt fel idegesen. - AMANDA?! Mit keresel te itt?! - felemelte a hangját, de nem kiabált. Leszídott, de csak mert most ébredt és meglepődött. - Te sírtál? Mi történt? - enyhült a hangja ahogy rám nézett.

- Justin elment... - böktem ki nagy nehezen, könnyek között.

- Oh...öhm...jól vagy?

- Úgy nézek ki mint aki jól van? - törtem ki sírástól fuldokolva

- Ne haragudj. - ölelt magához annyira szorosan, hogy roppant a hátam. Pont ez kell nekem most, valaki aki támogat szívből. Elmondtam Johnnak, hogy mennyire szeretem Justint, és hogy ez nem az a 4-5 éve tartó rajongói szerelem, hanem tényleges igaz szerelem, az a fajta, ami bárhol bármikor bekövetkezhet. És John megértett engem. Ő az a srác akire minden lánynak szüksége van, megértő, jó szívű, védelmező és még helyes is...csak nem az én típusom és nekem fontosabb a barátsága.

- Shh, nyugodj meg. Vissza fog jönni. - próbált békíteni, de hallottam a hangjában a fájdalmat. Tudom, hogy azt akarta, hogy ő legyek az oka a mostani könnyeimnek, hogy őt sírassam úgy, mint most Justint, hogy őt szeressem úgy, mint Justint. Ránéztem és tudtam, hogy ezt szeretné.

Nagyjából 1 óra sírás után a karjaiban felnéztem rá és csak ennyit kérdeztem:

- Eszünk egy fagyit?

- Persze, csak hadd szedjem magam rendbe, még nem tudtam felkelni. - mondta mosolyogva. Bement a fürdőbe, hogy azt tegye amit a fiúk szoktak tenni reggel a fürdőben. Pár perc múlva már készen is volt.

"- Hű de gyors volt. Ennyi idő alatt elkészült és már remekül néz ki, hogy csinálta?" - gondoltam magamban.

- Gyere, eszünk egy nagy csoki kelyhet és máris jobban leszel. - mondta mosolyogva. Ilyenkor azt kívántam, hogy bárcsak meleg lenne, akkor lehetnénk igazán fájdlom nélkül csak barátok, a tudat, hogy ő többet akar tőlem, de én semmit se tőle, kikészített. A partra mentünk fagyizni, mert hozzájuk az van a legközelebb, csak pár percnyire. Megvettük a fagyit és leültünk egy asztalhoz.

- Figyelj...én sajnálom a tegnapot...-mondta John a földet bámulva.

- Semmi baj, de tényleg. - mosolyogtam rá vissza.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Szeretsz? - kérdezte boci szemekkel Hideg zuhanyként ért a kérdése, nem mondom, hogy nem számítottam rá, de nem mostanra vártam. Fogalmam se volt mit mondjak, nem akartam megsérteni az érzéseit.

- Hát...öhm...igen, szeretlek.

- De csak mint egy barátot, igaz?

- Hát...őszintén szólva nem nagyon tudom. Talán ha sose találkoztam volna Justinnal, most veled lennék.

- Oh, értem...-mondta szomorúan. Dühös volt Justinra.

- Kérlek ne őt hibáztasd.

- Mégis ki mást hibáztatnék? Elvette tőlem azt akit mindennél jobban szeretek. Évek óta arra törekedtem, hogy végre felfigyelj rám és már majdnem sikerült, mikor jött ő és egy szép mosollyal minden esélyemet lerombolta. Amanda, én mindennél és mindenkinél jobban szeretlek.

- Igen tudom, de...ahj fogalmam sincs mit mondjak.

- Nagyon megnehezíted ezt az egészet.

- Mi? Hogy én? - néztem rá értetlenül. Én? Mégis mivel, az őszinteségemmel? gondoltam.

- Veled akartam lenni és te is velem, aztán meggondolod magad, én szenvedek, te pedig boldog vagy...majd összetörsz és rögtön hozzám futsz vígaszért, róla beszélsz, miközben én belül meghalok...próbálok távolságot tartani, de nem megy...azt akarom, hogy tudd, nem vagyok rossz ember, de képtelen vagyok úgy elmenni melletted, mintha nem lennének érzéseim. És ha az egyetlen út, hogy melletted az, hogy csak a barátod legyek, hát vállalom. Viszont akkor sem adom fel, próbálkozni fogok, küzdeni fogok a szerelmedért, csak annyit kérek értsd meg. Rendben?

- Rendben. - "Rendben? Tényleg? Komolyan ezt kellett mondanod? Most azt hiszi van esélye nálad! Gratulálok idióta!" Vitáztam magamban. - Mennyi az idő? - kérdeztem. Haza akartam menni és csak sírni.

- 11:30. Haza akarsz menni?

- Igen, mennem kéne, anyuval vásárolni fogunk. Talán délután visszajöhetnénk, Laurennel és a lányokkal. - Hazudtam neki, anyuval nem terveztünk mára vásárlást. Meg hát nem mertem Johnnal kettesben lenni, nem akartam mindent elrontani mint mindig.

- Laurenék elmentek táborozni a szüleikkel. Csak két hónap múlva jönnek vissza, a nyár végén.

- Oh, Lauren nem is mondta. Akkor csak te és én leszünk itt.

- Hát igen. - mosolygot. Tudtam, hogy ez a tudat, hogy lesz két hónapja csak velem, boldoggá teszi. Miután mindent megbeszéltünk, hazaksíértem ha már én ráncigáltam ki ide, aztán én is haza mentem. Otthon teljesen ki voltam idegileg, egésznap a tévé előtt ültem, csokit ettem és sírtam.

9. rész

Fú hát sziasztok! :) Hát bevallom ennek a résznek a megírása nagyon nehéz volt lelki okok miatt, és félek, hogy talán kicsit lapos lett... :I Remélem tetszeni fog nektek, jó olvasást :)


Kinyitottam az ajtót és Johnal találtam magam szemben...JOHN?! Mit keres ő itt pont most?! Justin bármelyik pillanatban itt lehet és John pont most jött ide. Ez nekem nagyon nem tetszik!!!
- Szi...HŰHA! Hát te mért csípted ennyire ki magad? Nagyon jól nézel ki. - Mondta mosolyogva.
- Köszi..öhm figyelj ez most nem a legjobb pillanat, mert...Justin bármelyik pillanatban itt lehet.
- Remek, legalább találkozhatok vele. - Mondta mosolyogva, de ebben a mosolyban volt valami gonosz...rossz előérzetem van!!
- MI?! John, kérlek ne most, ne ma, hanem legközelebb. - próbáltam hárítani a találkozásukat.
- Na ne legyél ilyen, hiszen ő a nagy Justin Bieber, mikor máskor lehetne esélyem találkozni az álmaim gyilkosával? - TUDTAM! Annyira tudtam!! Tervez valamit, aminek nem lesz jó vége, és biztos, hogy bármi is lesz az, Justin szakítani fog velem John hülyesége miatt...EZT NEM HAGYHATOM!!!
- Kérlek, John ne tedd ezt velem. - könyörögtem neki szinte sírva. Nem tudom mért csinálja ezt, de nem akarom tönkre tenni azt ami köztem és Justin között van...JOHN ÉS JUSTIN SOSE TALÁLKOZHAT!!! John teljesen úgy viselkedik, mint az Alkonyatban Jacob. Nem szívesen lennék egy olyan szerelmi háromszög közepén, mint Bella...főleg, hogy én nem is igazán szeretem Johnt, de most ne gondoljátok azt, hogy azért mondtam neki anno igent, hogy játsszak vele, egyáltalán nem erről van szó, csak nem akartam őt összetörni. Sajnos tudom milyen az ha szeretsz, de téged nem szeretnek viszont. Így elmélkedtem magamban és észre sem vettem, hogy már nagy könnyekben potyognak a könnyeim.
- Hé hé, ne sírj kérlek, azt nem tudom elviselni. Nézd ha ez neked ennyire fontos neked akkor most elmegyek, de ezt akkor is meg kell beszéljük.
- Mit...mit szólnál ha...hogy ha holnap elmennénk fagyizni és...és mindent megbeszélnénk? - szipogtam.
- Rendben, akkor holnap...szia.
- Szia..- szegény, láttam a szemében, hogy összetört. Ez nekem se volt könnyű, nem akartam neki fájdalmat okozni, de Justint jobban szeretem, mint őt. Ez már nem az a rajongói szerelem, tényleg szeretem, mindennél jobban. Mikor John elment leültem a kanapéra és bőgtem. Nem tudom megint bőgtem, mikor feltűnt, hogy egy autó húz be a ház elé. Ez Justin!! Nem láthatja meg, hogy sírtam. Gyorsan letöröltem a könnyeim és próbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lesz, remélem nem veszi észre.  Nem akarom neki elmondani mi történt, félek a reakciójától. Az ajtóban álltam és vártom Justint, nem akartam az ablakból leskelődni utána, mint valami öreg nénike. Mikor odaért hozzám bal szerencsémre észrevette, hogy sírtam és azonnal szorosan magához ölelt.
- Mi a baj édes? Mi történt? Miért sírtál? - kérdezgetett szomorúan, miközben a hajamba puszilt és szorosabban magához ölelt. Olyan jó volt olyan közelről érezni az illatát és azt a végtelen szeretet ami csak úgy áradt belőle, alig tudtam megszólalni.
- Hát ez hosszú történet és nem akarlak untatni vele. - mondtam halkan és gyengén megöleltem.
- Ugyan, nem untatsz vele, gyere menjünk be és szépen elmondasz nekem mindent rendben?
- Ühüm. - néztem rá már félig könnyes szemekkel. Bent mindent elmondtam neki nagy nehezen Elmondtam neki, hogy John milyen jó barátom évek óta, hogy nem rég szerelmet vallott a koncert előtt, hogy a koncerten teljesen Justinba szerettem és elfeledkeztem Johnról, hogy milyen csúnyán összevesztünk és hogy Justin érkezése előtt. Justin nagyon szomorú volt, mert úgy érezte, hogy részben az ő hibája, hogy John és én összevesztünk. Nyomasztotta, hogy semmit se tud tenni a helyzet megoldásának érdekében.
- Hát...öhm...figyelj, ha szeretnél vele lenni akkor nem akarok közétek állni. - mondta szomorúan. Te jó ég sose láttam még ennyire szomorúnak.
- Mi? Nem, nem, erről szó sincs. Nézd én téged szeretlek nem őt, Johnt csak nem akartam megbántani mikor szerelmet vallott, mert szeretem őt, de csak mint egy barátot vagy egy testvért. Téged viszont...mint...a szerelmemet...téged szívből szeretlek. - Őszintén mondtam amit mondtam, de Justin mégis szomorúnak tűnt.
- Figyelj, ahogy te is tudod én holnap elmegyek, mert a turné folytatódik...és ha elment menj Johnhoz és legyél vele és engem felejts el...talán így lesz a legjobb...vagy nem tudom... - a hangja elcsuklott, láttam, hogy nagy nehezen lenyeli a gombócot a torkán, hogy ne keljen sírnia.
- Micsoda? NEM! Nem érted! Nem akarok vele lenni, soha többé csak mint baráttal néha lógni vele, de iránta nem érzem azt amit irántad! Mondtam CSAK TÉGED szeretlek! Érted?
- Értem és én is csak téged szeretlek. - mondta mosolyogva majd magához ölelt. Hirtelen elkezdte csókolgatni a nyakamat, majd az államat és aztán egyenesen rám nézett. Talán 3 percig folyamatosan egymásra bámultunk. Életem legjobb 3 perce volt. Teljesen elmerengtem a szemeiben, arra lettem figyelmes, hogy ajkait az enyéimre nyomta. Puhán csókolt, mint mindig. Csókja érzéki és megnyugtató volt, mintha csak a mennyországba kerültem volna. Ő arcomat fogta én pedig nyakát karoltam át. Ekkor csókja szenvedélyesebb lett, tele tűzzel és érzelemmel, ajkait szét nyitotta és nyelve táncba kezdett nyelvemmel. Nem tudom mennyi ideig tartott ez a szenvedélyes csók csata, de el kellett válnunk, mert levegőre is szükségünk van (itt most sajnos).  Egy lépést hátráltam, és észrevettem, hogy mindketten hevesen lélegzünk, mintha csak a maratont futottuk volna le. Újra egymás szemébe bámultunk, teljesen elveszve egymásban.

 Ekkor felmerült bennem a kérdés, mi ez ha nem igaz szerelem? Majd mintha csak olvasott volna gondolataimban, kimondta azokat a szavakat, melyek örökre megváltoztatták az életemet.
- Amanda, tudnod kell valamit.
- Mit? - néztem rá értetlenül.
- Én...szeretlek! Úgy szeretlek, mint még soha senki mást. Selenát se szerettem még ennyire, mint téged. - mondta félig könnyes szemekkel. Én alig akartam hinni a fülemnek, a szemeim tágra nyíltak, mintha drogoztam volna. Végülis az igazságtól ez sincs messze, hiszen a szerelem életünk legnagyobb legális drogja.
Akkor se tudtam elhinni, hogy Justin ezt mondta nekem, egy átlagos rajongónak. Na jó azért annyira mégsem vagyok "átlagos" rajongó, hiszen érez irántam valamit, ami nem megvetés, nem szánalom, hanem tiszta szerelem. De hirtelen eszembe jutott valami ami szörnyen elszomorított. Könnyek szöktek a szemeimbe.
- Kicsim mi a baj? - kérdezte aggódva.
- Én is nagyon szeretlek. - szipogtam.
- Akkor mi a baj? Mért sírsz?
- Te holnap elmész...és többé nem látlak, csak a tévében...nem hallom hangod, csak a rádióban...és a legrosszabb, többé nem érezlek...- ekkor nagyon eltörött a mécses, zokogásba kezdtem.
- MEGÍGÉREM, hogy a kapcsolatunk nem fog elveszni! MEGÍGÉREM, hogy minden szabad napomon hívni foglak. Figyelj két hónap múlva, mikor vége lesz a turnénak, visszajövök ide hozzád, csakis hozzád és elmegyünk a Bahamákra, MEGÍGÉREM! - ölelt magához szorosan. - Csak annyit kérek, senkinek ne mond el, hogy együtt vagyunk, nem akarom, hogy a sajtó zaklasson téged, mint a nagy Justin Bieber barátnőjét, rendben?
- Igen, megígérem.
- Ne, ne ezt ígérd meg, ez lenne a legkevesebb ha ez kiderülne. Kérlek azt ígérd meg, hogy sose fogsz randizni Johnal. Kérlek sose menj el vele semmiféle randira, vagy találkára ahol csak ketten vagytok, szeretlek és nem akarlak elveszíteni. Félek, hogy elhódít tőlem amíg távol vagyok.
- Megígérem, ez sosem fog előfordulni, John csak egy barátom és Lauren nélkül nem megyek vele sehova. - nyugtattam meg egy lágy csókkal. Most, hogy mindent megbeszéltünk és mindketten megnyugodtunk, leültünk a kanapéra, hogy végre elkezdjük a filmes esténket.
- Van valami jó filmed? - kérdezte gúnyolódva.
- Van bőven! - kacsintottam felé. - Remélem nem vagy félős, mert én imádom a horror filmeket és nagyrészt azzal készültem.
- Tökéletes. - mosolygott. - Minden tökéletes, amíg veled vagyok. - mondta, majd belepuszilt a hajamba. Betettem jó néhány nagyon ijesztő horrort, én személy szerint egész este rettegtem. Minden félelmem ellenére a fejemet Justin mellkasán pihentettem, így hallottam a szívverését és ezzel együtt azt is, hogy mikor fél ő is. Hajnali egy körül úgy éreztem kicsit megmozgatom magam, ezért kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Természetesen Justinnak se kellett több, mögém lopakodott és alaposan rám ijesztett, én pedig felsikítottam.
- Ezt soha többé ne tedd, nagyon megijdetem! - szóltam rá kicsit dühösen, de láttam rajta, hogy a lehordásom nem nagyon zavarja.
- Ne haragudj, de... - nevette el magát - látnod kellett volna az arcod... - nem bírta ki nevetés nélkül, és én se. De azért megpróbáltam "szigorú" maradni és gonoszan néztem rá.
- Szóóóvaal.. -terelte a témát, hogy ne "haragudjak" rá - fogunk ma aludni, vagy egész este fent leszünk és filmeket nézünk?
- Rendben, gyere, mutatom, hol a szobám. - Felmentünk, de nem történt semmi, mivel nem is terveztük be..na jó talán az elején, de jobban belegondolva, nem biztos, hogy jó ötlet lett volna. Fent befeküdtünk az ágyamba, Justin átkarolt és az ő erős karjai közt aludtam el. Tökéletesen boldog voltam aznap éjjel. Reggel 8 óra körül ébredtünk, mert Justin telefonja megszólalt.
- Igen? Anya, én...Amandánál vagyok, mondtam, hogy nála leszek az éjjel. Amanda a lány akiről meséltem, tudood. Nem, nem történt semmi, nyugodj meg, csak filmet néztünk. Igen tudom. Igen indulok. Nem, biztos, hogy semmi se történt. Összepakoltad a cuccom? Rendben. Indulok, szia. - Pattie hívta, egyértelműen. - Mennem kell. - mondta és én megint sírásban törtem ki. - Ne sírj, nekem is nehéz. Visszajövök, MEGÍGÉREM.
- Ne menj.
- De muszály.
- Tudom. - eröltettem mosolyt az arcomra.
- Máris hiányzol kicsim.
- Justin én félek, hogy... - nem tudtam végig mondani, elcsuklott a hangom.
- Hogy? Mitől félsz édes?
- Attól, hogy elveszítelek.
- Én is félek, hogy elveszítelek...csak kérlek, ne rohanj Johnhoz miután elmentem.
- Nem fogok megígérem.
- Hívni foglak mindennap.
- Jól teszed. - kacsintottam rá. Megcsókolt még egyszer utoljára..szenvedélyesen...Az elmúlt napokban egyszer sem csókolt meg úgy mint most. Néhány percig csókolóztunk, de aztán már tényleg mennie kellett.
- Visszajövök.
- Ajánlom is. - mondtam erőltetett mosollyal. Visszamosolygott majd kilépett az ajtón, beült a kocsijába és elhajtott...Tényleg elment. Végig néztem ahogy a kocsival elhajt, de úgy éreztem, nem vagyok egyedül...mintha valaki figyelne